Mint a faék

Nem, nem a szellemileg fegyvertelenek jutottak most eszembe...

Hanem az a pici kis fadarab, amit a bútor lába alá tesznek néha, hogy ne álljon ferdén akkor se, ha alatta a padló, vagy a kő nem egyenes.

Azt mondjuk, "egyszerű, mint a faék"... de vajon egyszerű? Oké, a fizikában egyszerű gépnek hívják. És különben egy pici kis fadarabka, amit talán ki is dobnának, ha nem lenne valahol egy lógó ajtajú szekrény, vagy egy betolhatatlan fiók, ami miatt szükség lenne rá.... Az az élete értelme, hogy segít egy szekrénynek, hogy szekrény lehessen! Különben az se lenne egyéb, mint egy nagy rakás összecsavarozott falemez, használhatatlan darabokkal.
De így ketten, egymás életének eltéphetetlen részeként, hasznosak, jók, igaziak.

Egyszerűen. Mint a faék.

Cetlik és végzetük

 Észrevettétek már? Az ötletek nem akkor születnek, amikor az ember unottan üldögél otthon, karnyújtásnyira tetszőleges mennyiségű papírtól és íróeszköztől. Ó, nem! 
Az éjszaka közepén, amikor tudod, hogy másnap reggel korán kell kelned, kipihentnek vagy nagyon koncentráltnak lenned! Akkor jön az ihlet, és nem hagy nyugodni, akár órákon át! 
Csúcsforgalomban, tömött járművön jutnak eszedbe a legviccesebb, vagy legmélyebb sorok, akkor, amikor a telefonodat se tudod előhalászni a táskádból, nemhogy "papírt-ceruzát"! 
A legsűrűbb munkanapodon, amikor csak annyi időd és energiád van, hogy hirtelen előkotorj egy apró kis cetlit, és pár emlékeztető szót felírj, amiről - reméled - délután, vagy este, otthon, majd beugrik az az egész mondat, gondolatsor, bekezdés, fejezet, amire most még kristálytisztán emlékszel..... 
Amikor nincs semmire időd, na, akkor jön az ihlet. 

Két doboznyi ilyen cetli van itthon. Néha megpróbálom rendszerezni őket, témák szerint, kategóriák szerint, de mindig újabbakkal és újabbakkal egészül ki ez a különleges kis gyűjtemény... Talán csak a kissé közhelyes szalvéta maradt ki eddig az ötletcetlijeim sorából, típusukat illetően. Van itt post-it cetli, elhibázott fénymásolat hátlapja vagy maradéka, pénztári blokk, nyomdai hulladékpapír, névjegykártya, sokszor átírt-áttűzött-átragasztott, apróra összehajtogatott A4-es ív, tépett-vágott-szakadt mindenféle színű papírdarab, és mind-mind ugyanarra vár: hogy a ráírt néhány szó valami nagyobb egésznek váljon a részévé, ő maga pedig tenyeremben összegyűrve, majd a papírkosárban végezze, dicső küldetését beteljesítve.... 

Most, hogy ezt a blogot elkezdtem, a kis cetlik itt sorakoznak előttem, szedett-vedett kupacokban, és nyugodtan várják végzetüket.

Régóta tervezgettem már ezt a blogot. 
Mindig szerettem írni, és kislány koromban szívesen fantáziáltam arról, hogy a könyveimet egy nap majd viszontláthatom a boltok polcain! 

Talán, ha késve is, de egyszer eljön ez a nap is....